Futni fognak az androidos appok Windows 10-en

A Microsoft Windows 10 a közeljövőben lehetővé teszi, hogy az Android alkalmazásait futtassuk a számítógépünk kijelzőjén, sőt akár a tálcára is kitűzhetjük a mobilon futó appokat, hogy az egérmutatóval is gyorsan és kényelmesen elérjük a kedvenceinket.

MÉG AZ ALT-TAB IS MŰKÖDNI FOG WINDOWSOS ÉS ANDROIDOS APPOK KÖZT.

A Link to Windows nevű funkciót a Samsung is kiemelte a Galaxy Note 20 és a Tab S7 bemutatójában, mint a mobilos és számítógépes munka hatékonyságát növelő eszközt. Ez a megoldás egyelőre csak a Windows Insider programban érhető el, melyben az újdonságokra fogékony tesztelők a készülő Windows-verziókat próbálhatják ki az újdonságok megjelenése előtt, és a Samsung is megerősítette szerdán, hogy a látottak később, még 2020-ban lesznek elérhetők a Note 20-on.

 

Lesznek olyan appok, amelyek különböző okokból nem engedélyezik majd a kezelőfelület tükrözését, emögött valószínűleg jogi és kiberbiztonsági kérdések is lehetnek. Mondjuk egy játék vagy egy multimédiás streamingapp, amelynek van külön verziója Windowsra, nem biztos, hogy engedi majd a tartalom átsugárzását, ahogy a telefon biztonságát garantáló programoknál is kérdéseket vet fel a kezelőfelület átsugárzása.

Mondhatnánk azt, hogy a Link to Windows a Microsoft operációs rendszerének egyik menő szolgáltatása, de elég végignézni a támogatott eszközök listáját: kizárólag a Samsung készülékei szerepelnek rajta.

 

Forrás: www.index.hu

Tovább a honlapkészítés oldalra
Tovább a honlap / weboldal karbantartás, javítás, fejlesztés oldalra